Tiszavirág
Az a baj a mai fiatalsággal, hogy bármerre tekint, csak valótlant lát. Nem a valóságban élünk. Otthonokat teremtünk, autókat vásárolunk hitelből. Olyan ez, mintha most elindítanék egy meglett pofont magam ellen, és tíz vagy húsz évig minden hónapban megkapnám. Álomvilágban élünk. A gazdaság fejlődése hihetetlen. Még, amikor mínuszos is. Informatikai forradalmak. Felfedezések. Új bolygók. Elkezdtük érezni a korlátlanság fogalmát, már ha egy fogalommal lehet ilyet művelni. De a lehetőségeink nem egyenes arányosságban nőttek velünk. A befogadóképességünkkel, a józanságunkkal, de legfőképpen a tapasztalatainkkal. És ez utóbbi az, ami kicsit felment minket a teher alól, miért is állunk itt, és miért is fogunk ott állni majd. Szüleink vagy inkább nagyszüleink tudják milyen a dolgos élet. A dolgos élet munkából áll. Termelésből, aminek fizikai eredményei vannak, s csak eztán lehet ezekkel a fizikai dolgokkal kezdeni valamit. Mondjuk reklámozni. Vagy értékesíteni. Ma mindenki szellemi munkát akar végezni. Már ha éppen kíván dolgozni. Mert a lehetőségek tárházában az is benne rejlik, hogy nem a munka tölti be a főszerepet az életünkben. Akár a szerelem, akár a lustaság, akár a szórakozás. Arányaiban sokkal több lehetőségünk van például szórakozni, mint ötven évvel ezelőtt. Sokkal több pénzt lehet elölteni haszontalan dolgokra. És a mai világra talán épp a haszontalan a legjobb kifejezés. A legtöbb ember haszontalan dolgokkal foglalkozik. Emellett pedig a lehetőségek megbénítanak minket. Paradox helyzet, de így van. A sok-sok minden közül nem tudjuk, mihez nyúljunk. Jól választani egy egész életre nem is akarunk, mert van lehetőségünk változtatni. A falubeli lányok minek mennének férjhez a falubeli fiúkhoz, mikor ma már a föld túloldalán is férjhez mehetnek. Korlátlanság. Igen is vannak ember feletti emberek. Kevesen. És működött a királyság, ha jó király volt. Csak talán valami tesztre lenne szükség mielőtt a megbízást kiadják. Én nem tudom, hogyan van ez a mai politikában. Vannak tapasztalataink könyvekben, képekben. Esetleg filmekben is. De jelentőségüket veszítik a Ma iramában. Nem tudunk beleképzelni a múltba. És ezáltal a jövőbe sem. Csak élünk, mint hal a vízben. Közben Afrikában pedig most barátkoznak a tiszta víz illatával. Némelyütt.
Talán gyorsabban fejlődnek a szükségleteink, mint ahogy formálni tudjuk a világot. Talán gyorsabban fejlődik az emberi agy, mint ahogy várták. Csak a fejlődés közepette elfelejtünk ellenőrző kérdéseket felrakni. A ma lehetőségei a mienk. De hogy a holnapé is a miénk lesz-e, az már bizonytalan. És a mai ember nehezen tud túllépni ezen a bizonytalanságon. Erre tanított a hit. A hitet rombolja a tudomány. A tudományt az ember felfedezései szülik. Az embert bizonyos százaléknyi anyag és egyelőre titok alkotja.
Az a helyzet, hogy mi fiatalok elvesztünk a lokális rendszerekben, és nem látjuk át a globális rendszereket. Mert sokkal bonyolultabbak lettek, mint ötven éve voltak. És ez az, ami a legnagyobb pusztítást végzi. A globális butaság.